„Nem engedi, hogy lábad megtántorodjék, nem szunnyad az, aki védelmez téged.
Bizony nem szunnyad, nem alszik az, aki védelmezi Izráelt!
Az Úr védelmez téged, az Úr a te oltalmad jobb kezed felől.”
(Zsolt 121, 3-5)
Kedves Testvérünk!
Hallgatjuk a zenét a vezeték nélküli hangszórókból kertben, konyhában, fürdőszobában, a füleseinkben az utcákon, az autónkban a telefonunkról. Vezeték nélküli eszközeinket fel-fel töltjük, figyeljük a számlánkat a netbankban, hogy éppen hol tart a havi költekezésünk, álmosan rápillantunk valamelyik közösségi média felületre. Soha nem szunnyadó erőként vesz körül minket ez a láthatatlan háló, a net. Néha átvillan még az elménkben, mi lenne, ha nem működne… de elhessegetjük a gondolatot, hogy sem enni nem lenne mit, sem tankolni nem tudnánk miből, és egymással sem tudnánk kapcsolatba lépni úgy, ahogyan megszoktuk. És mi lenne az egészségüggyel, vagy az égen éppen fenn ragadt repülőkkel?
Tudjuk, hogy sem az energiaforrások, sem a hálózat nem örök és sérthetetlen, de nem biztosítjuk be magunkat arra az esetre, ha mindez elszállna. Nem tesszük ezt, mert ezt az életet éljük, ami erre épül, és nincs sem időnk, sem terünk egy másikra. Erre építkezünk, mert erre épül a világunk. Egy életünk van, és mi csak ezt az egyet tudjuk élni, nem tudunk fenntartani egy passzív házat az erdő mélyén, és egy életet itt, benn, a mi kultúránk kellős közepében. Számítunk a megszokott eszközeinkre, forrásainkra. Beépíthetjük az életünkbe az energiaforrásokkal történő takarékoskodást, az újrahasznosítás is megjelenhet a háztartásainkban, de kevesen építik az életüket arra a valóságra, ami nem tekinti kiapadhatatlannak ezeket a forrásokat.
Pedig minden sérülékeny, minden múlandó, ami földi. Az Írás arról tanúskodik, hogy egyetlen erő nem lankad, egyetlen forrás van, ami kiapadhatatlan, de az nem idevalósi. Nem evilági. A mi kultúránk úgy tekint önmagára, mintha maga tudná fenntartani mindazt, ami létezik. Működteti önmagát önmagából – ezt üzeni. Pedig a nem szunnyadó Isteni gondoskodás tartja fenn ma is az életteret és benne az életet. Elfelejtettük ezt, nem beszélünk róla, nem becsüljük meg, nem mondjuk ki, hogy nem tőlünk van, ezért nem a miénk. Elhasználjuk a világunkat, mintha mi hoztuk volna létre, mi tartanánk benne a lelket.
Az egyház azonban a szüntelenül virrasztó, soha nem szunyadó Urára néz, neki köszöni meg az életet, és tőle várja, hogy soha nem szunnyadón, lankadatlanul tartsa fenn azt, ami az élethez szükséges. Ez a szüntelen imádság csendesen zsongja be a földet. Az egyház nem tesz más, csak éjjel-nappal imádkozik, és ezzel az imádsággal ébren tartja az isteni jóindulat megnyilvánulását. Ez nem tűnik hasznosnak a mai világban. De még nem láttuk azt a világot, amiben e csendes morajlás megszűnik. Nem tudjuk, milyen lenne az a világ, amiben a soha nem szunnyadó isteni és emberi jóindulat, amely az imádáságban összeér, elhallgat. Talán kopárabb lenne az ősz, szürkébb a hajnal? Vagy nem is repülne többé madár az égen? Vagy lassan elhagyná minden ezt a világot, ami élénk? Lehet, hogy gyorsan elkopna az élet, mert elveszítené valódi forrását. Ezért legyünk mi, mai keresztyének éberek, mert aluszékony a világunk, nem keresi az utat az élet forrásához.
Szeretettel hívunk Benneteket újbor ünnepén az úrvacsora alkalmára, és az előkészítő bűnbánati istentiszteletekre.
Testvéri köszöntéssel:
Debrecen, 2025. október 30.
Tóth-Mihala Veronika lelkipásztor
Tóth Tamás lelkipásztor
Dr. Kánya Gergely főgondnok
ÚJBOR ÜNNEPÉNEK RENDJE
• Bűnbánati istentiszteleteinket 2025. november 6-7-8. napjain (csütörtök, péntek és szombat) este 6 órai kezdettel tartjuk a Gyülekezeti Házban (bejárat a Nap utca felől).
• Az újbor ünnepi úrvacsorás istentisztelet 2025. november 9-én, vasárnap délelőtt 10 órakor kezdődik a templomban.
