Levél a Kossuth Utcai Gyülekezetnek – 2022. Karácsony

Áldott karácsonyi ünnepeket és békés, boldog új esztendőt kívánunk!

„Boldog, aki elhitte, hogy beteljesedik mindaz, amit az Úr mondott neki.”
Lk 1,45

Kedves Testvérünk!
Távolinak tűnik az első karácsony. Talán úgy érezzük, Isten oly régen látogatta meg ezt a világot, hogy jelenléte a múlt ködébe vész. Persze ünnepelhetjük emlékestként a karácsonyt. Jézus réges-régen történt születésének emlékeként. Vagy gyermekkorunk karácsonyaira emlékezve, akkor, ott szebb és jobb volt. Akár úgy is nézhetünk az ünnep elé, mint akik nem tudunk mit kezdeni vele. A karácsony mégis közeledik, és megérkezik, mint minden esztendőben.
Erzsébet, Keresztelő János édesanyja nem tudott mit kezdeni Isten ajándékával, a kései gyermekkel – így kezdődik a Lukács szerinti evangélium. Zakariással, férjével együtt valószínűleg régen lemondtak a gyermekáldásról, amikor Isten meglátogatta őket.
A találkozás és öröm pillanatában kiált így Erzsébet: Boldog, aki elhitte, hogy beteljesedik mindaz, amit az Úr mondott neki. Máriával találkozik, örömét fennszóval kifejezi, és megéli a boldogság idejét. Erzsébet elvonultan élt öt hónapig azután, hogy Isten egy talán rég elfelejtett imáját meghallgatta, és gyermekkel ajándékozta meg idős korára. Nem mutatkozott addig, amíg Mária meg nem érkezett hozzá. Boldogsága összetett. Örül Máriának, örül a Szentlélek által Mária méhe gyümölcsének, és végre, talán először igazán, örül a gyermekének. Zakariás, Erzsébet férje kilenc hónapot készül, mire felkészül a csodás gyermek befogadására. A kilenc hónapot némaságban tölti. Erzsébetnek segítségére van a testi valóság, amely jó kalauz az élet dolgaiban. A várandósság öröme oszlathatta az idősödő asszony zavart eszmélkedését, hogy Isten azt tesz, amit kíván. De énekre csak ebben a biztonságos találkozásban fakad. Ez a csodálatos pillanat, a két asszony találkozása kínál medret az öröm megélésére Erzsébet számára. Mária még csodásabb ajándékban részesült – pillantja meg Erzsébet Isten ajándékát. Mária nem várt, nem remélt ajándékban részesül. Ő is azért jön Erzsébethez, mert nem tud mit kezdeni Isten csodájával. Mária Erzsébettől reméli, hogy megérti őt, Erzsébet Máriától kapja meg az öröm megélésének a lehetőségét.
Valószínűleg éppen ekkor, éppen itt hitte el Erzsébet, hogy régi imáját az Úr meghallgatta, beteljesedett, amit mondott. Lehet, hogy ígéretet is kapott a gyermekre, de már nem remélte, nem remélhette a gyermekáldást. Lemondott róla, de Isten nem mondott le a kérés meghallgatásáról.
Isten beteljesíti, amit megmondott – erről szól a karácsony. Eljön, ahogyan ígérte. Akár lemondtunk magunkról, családunkról, békességünkről, akár eljutottunk oda, hogy már Isten ajándékaival sem tudunk mit kezdeni, Isten nem mond le rólunk, és ma is belekezd életünk megújításába, most éppen karácsonykor. Álljunk oda a jászol köré, és csodáljuk Jézust, vegyünk részt, legyünk jelen a mostani karácsonyban. Látogassunk el oda, ahol megértést remélünk, énekeljünk örömünkben, és éljük át: beteljesedik mindaz, amit az Úr mondott. Békét, reményt és csodát hoz ma is a karácsony, ahogyan akkor ígérte.

Áldáskívánással és szeretetteljes köszöntéssel:

Debrecen, 2022 karácsonya

Tóth-Mihala Veronika lelkipásztor, Tóth Tamás lelkipásztor, Dr. Kánya Gergely főgondnok

 

KARÁCSONY ÜNNEPÉNEK RENDJE

  • December 22-23. napjain (csütörtökön és pénteken) 18 órakor bűnbánati istentisztelet a gyülekezeti teremben;
  • december 24-én, szombaton 16 órakor szentesti istentisztelet a templomban;
  • december 25-én, vasárnap 10 órakor karácsony 1. napi úrvacsorás istentisztelet a templomban;
  • december 26-án, hétfőn 10 órakor karácsony 2. napi istentisztelet a templomban.

 

ÓÉVI ÉS ÚJÉVI ISTENTISZTELETEK

  • December 31-én, szombaton 16 órakor óévi istentisztelet a templomban;
  • 2023. január 1-jén, vasárnap 10 órakor újévi istentisztelet a templomban.

 

2. KOSSUTH UTCAI GOMBFOCI BAJNOKSÁG

December 30-án, pénteken 15 órától kezdődik a 2. Kossuth Utcai Gombfoci Bajnokság a Gyülekezeti Házban (Kossuth utca 65. – bejárat a Nap utca felől). Mindenkit szeretettel várunk!

 

EGYHÁZFENNTARTÓI JÁRULÉK

Egyházközségünk a testvérek adakozásából önfenntartó volt ebben az esztendőben is. Köszönjük az áldozatos adományozást, és kérjük, hogy aki teheti, adományaival továbbra is segítse közösségünk fenntartását:

– személyesen a Lelkészi Hivatalban (keddtől péntekig 9 és 12 óra között);

– átutalással:

o Név: Debrecen-Kossuth Utcai Református Egyházközség

o OTP számlaszám: 11738008-20080901

o Közlemény: egyházfenntartói járulék

 

PRESBITERVÁLASZTÁS – VÁLASZTÓI NÉVJEGYZÉK

2023 a presbiterválasztás éve lesz egyházunkban, így különös tekintettel a választás évére, emlékeztetjük a testvéreket, hogy 2023. január 15-ig ellenőrizzék, hogy benne vannak-e a választói névjegyzékben. A választói névjegyzékbe azok kerülnek be, akik bejelentkeznek a gyülekezetünkbe, konfirmáltak és egyházfenntartói járulékot fizetnek. A választói névjegyzékbe a Lelkészi Hivatalban lehet beletekinteni, istentiszteletek után, hivatali időben vagy előre egyeztetett időpontban.

 

INTERNETES MEGJELENÉSEINK

 

AZ ÚR LEGYEN GYÜLEKEZETÜNK ŐRIZŐ PÁSZTORA A 2023-AS ESZTENDŐBEN IS!

 

Share This