Amit Péternek mondott Jézus
„Akkor Péter odament hozzá, és ezt kérdezte tőle: Uram, hányszor kell megbocsátanom az ellenem vétkező testvéremnek? Még hétszer is? Jézus így válaszolt: Mondom neked, nemhogy hétszer, hanem még hetvenszer hétszer is. Ezért hasonló a mennyek országa ahhoz a királyhoz, aki el akarta számoltatni a szolgáit. Amikor hozzákezdett, egy olyan embert vittek elé, aki tízezer talentummal volt adósa. Mivel nem volt miből fizetnie, megparancsolta az úr, hogy adják el őt és feleségét, gyermekeit és mindenét, amije van, és úgy fizesse meg. A szolga ekkor leborult előtte, és így esedezett: Légy türelemmel irántam, és mindent megfizetek neked. Az úr pedig megszánta a szolgát, elbocsátotta, és elengedte az adósságát. Amikor azonban kiment az a szolga, találkozott egyik szolgatársával, aki száz dénárral tartozott neki. Megragadta, fojtogatni kezdte, és ezt mondta neki: Fizesd meg, amivel tartozol! Szolgatársa ekkor leborult előtte, és így kérlelte: Légy türelemmel irántam, és megadom majd neked. De az nem engedett, hanem elmenve börtönbe záratta őt, amíg meg nem fizeti a tartozását. Amikor szolgatársai látták ezt, nagyon felháborodtak. Elmentek, és jelentették uruknak mindazt, ami történt. Akkor magához hívatta őt ura, és így szólt hozzá: Gonosz szolga, elengedtem minden tartozásodat, mivel könyörögtél nekem. Nem kellett volna neked is megkönyörülnöd szolgatársadon, amint én is megkönyörültem rajtad? És ura haragjában átadta őt, hogy kínozzák, amíg meg nem fizeti neki az egész tartozását. Így tesz majd az én mennyei Atyám is veletek, ha szívetekből meg nem bocsátotok, mindenki az ő testvérének.” (Mt 18,21-35)
Ki felelős az élet működéséért? Ki a felelős azért, ha kudarcos, vagy ha sikeres az élet?
A 16. századi ember, a reformáció korának embere is ugyanazzal a szenvedélyes önvizsgálattal tette fel ezt a kérdést, mint mi, mai emberek. Ők így fogalmazták meg égető kérdésüket: ki felelős a bűnért, ki menekíthet ki a kárhozatból? Ki vagy mi a bűn okozója?
A bűn eredendő?
A gonosz, az ördög csábítása a bűn forrása?
Az ember bukása?
Ma talán leginkább betegségnek, egyetemes szorongásnak, kilátástalanságnak, függőségnek nevezzük a bajt, melynek keressük a felelősét. Mi is azokat az utakat járjuk be, amiket ők.
Eredendő? Transzgenerációs puttony az új neve annak a jelenségnek, amikor őseink életútjában keressük a bajok okát. Testi-lelki örökségünk befolyásolja sorsunkat, meghatározza életünket – gondoljuk.
Az ördögöt szívesen festjük a falra mi is. Talán soha nem látott változatos nevekkel illetjük a háttérben munkálkodó sötét erőt, mely az összeesküvéselméletek melegágya, a digitális és szexuális forradalom motorjának rejtett üzemanyaga, beszivárog a tudatba és alattiba, átveszi az irányítást, és tetten nem érhető.
És végül mi is feltesszük a kérdést, mert mindenhonnan áramlik felénk, hogy mi miben vagyunk felelősek, hiszen a vétek, mint a jogok és felelősségek metszéspontja személyes természetű. Vagyis mi vagyunk a hibásak. A kora újkor, melynek időszakában kezdetét vette az a rendkívül összetett teológiai, politikai, gazdasági és társadalmi folyamat, mely reformációként értelmeződik közel fél évezrede számunkra, éppen ennek a személyes felelősségvállalásnak, az ember szerepének újra értelmezésével kezdődött. Az ember kezébe vette sorsát, beletekintett történetébe, önmagára zárult, és a 20. század óta maga köré épített üvegbúrájában szorongva szemléli tettei következményét. Mindenért mi vagyunk a felelősek – sugározza felénk ez az általunk épített búra. A globális felmelegedésért, a kialakulóban lévő gyomorfekélyünkért, a gyermekünk kudarcos párkereséséért, és a munkahelyi konfliktusok elmérgesedéséért. Megbetegítettük a világot. Beteg a víz, a föld, a levegő, elszabadult a tűz. Betegek az állatok, a növények, nem tiszta, amit iszunk, és mérgező, amit eszünk. Beteg a lelkünk a testünktől, és beteg a testünk a lelki bajoktól. Betegek a kapcsolataink, és a magányunk is. Ez a narratíva szövi át a kollektív tudatunk mellett a magánszféra beszélgetéseit is. Beteges önkontroll, beteges önismerkedés és folyamatos önvizsgálat.
És ekkor megszólal Isten Igéje. Jóindulatú hang szól belőle, atyai hangvételű szavai azonnal oldják magányunkat. Jézus Péterhez fordul, aki éppen roskadozik a felkészülés súlya alatt. Jézus az imént arra tanítgatta Péteréket, hogy ne elzárkózzanak a bajok kezelésétől, hanem vegyék kézbe azt. Kezeljék a bűnt a helyén, azaz tegyék szóvá, nevezzék meg, hogy ne hatalmasodjon el a gyülekezet egyetlen tagján sem. És oldozzák fel, azt, aki szeretné, aki változtatni szeretne.
Hányszor? még hétszer is? Igen, feleli Jézus, minden esetben bocsássatok meg. Hetvenszer hétszer, mindig. Annak a Péternek szól ez a példázat, aki bajban van az elengedéssel. Jézus a tanítványát tisztán látja. Emlékszik a pillanatra, amikor Péter nem tudta elviselni a hajójába lépő szent ember jelenlétét, amikor elküldte magától Jézust, mert rászakadt esendőségének egész súlya. És azt is látja Jézus, mennyire nagy szüksége lesz az igazság bajnokának erre a példázatra abban a pillanatban, amikor nagypéntek hajnalán megszólal a kakas, és újra azt érzi majd, amit az első pillanatban, ott a hajóban. Azt érzi, amit Luther Márton érzett, hogy tízezer tálentummal tartozik, és mindenével sem tudja kifizetni tartozást. Azt is újra átéli majd, ott a kakasszónál, hogy Jézus úgy bízott meg benne, hogy mindent előre látott, tudta, hogy megtagadja majd a mesterét, de ezzel együtt bízott benne. Megtanulja szépen a kemény tapasztalati ember a gyengéd bizalmat. Azt a bizalmat, ami nem saját erejére és belátásaira épít – hiszen egész este kint halásztunk, hiszen nem történhet meg ez veled, Uram… – hanem Jézus szavaira és bizalmára. Aki látja mennyire esendő, és éppen ezért bízik benne, mert tudja, hogy Péter Jézusra bízza majd magát, hiszen képes belátni, hogy esendő, hogy tehetetlen.
Mi is akkor itt a kérdés? Ha ilyen mélységben át tudja élni a feloldozást, az elengedést, akkor hogyne tudna ő kiszabadulni a kicsinyesség börtönéből. Ő, aki tízezer tálentumos adósság elengedését élte át, biztosan nem fogja fojtogatni a másikat száz dénárért. A kicsinyesség kelepcéjébe azok esnek, akik nem kívánnak szembesülni azzal, amit Isten velük tett. Jézus emlékezteti Pétert.
A kérdés után (nem helyett), hogy ki a felelős, feltehetjük ezt a kérdést is: ki segíthet?
Isten bennünket is biztat ma. Atyai hangja minket is megszólít. A rosszat sokkal könnyebb elhinni, mint a jót önmagunkról, másokról. A jó szóra figyeljünk. Isten szava arra biztat, hogy ha tőle kérjük a bajunkra az orvosságot, ő meggyógyít. Bizalmat ajándékoz nekünk.
De figyelmeztet is. Aki szívből meg nem bocsájt, aki szívből nem vágyakozik, aki szívből nem kéri a szabadulást, az nem élheti át Isten szabadítását. Aki kér, kap, aki keres, az talál. Hogyan is segíthetnénk azon, aki nem kér segítséget? Hogyan is adhatnánk bocsánatot annak, aki nem kéri? Aki felismerte, hogy függő, vagy beteg, vagy hibázott, annak lesz esélye a szabadulásra, gyógyulásra és bocsánatra.
Ez a felismerés isteni ajándék. Megkapták előttünk sokan. Péter, Luther felismerték, hogy Isten kegyelmére szorulnak, megtalálták az irgalmas Istent. Ebből a rátálalásból fakadt az a megújulás, mely az evangélium erejét közvetíti ma is. Ez újít meg minket is. És meg fogunk újulni, mert bajaink odaszorítottak minket, hogy kérjünk. Ne engedjük, hogy ránk záruljon saját világunk búrája, nyissuk ki ajtónkat. Ámen.
(Az igehirdetés 2021. október 31-én, vasárnap a délelőtt 10 órakor kezdődő istentiszteleten hangzott el Tóth-Mihala Veronika lelkipásztor szolgálatában.)
